Árkosi
Árpád (rendező, Nemzeti Színház)
Ez
a mű méltó folytatása azon történelmi drámáknak, amelyek felelősséggel és
merész írói fantáziával készítenek látleletet nemzetünk sorsfordító
"pillanatairól". A drámai szerkezet minden elemében megtartja azt a
roppant terhet, amelyet felemel, sőt azt a végsőkig fokozni tudja. Nemcsak a
szobrokban is megörökített "nagyok", de a névtelen hősök is ugyan
olyan erősen képviselik és formálják azt a társadalmi tablót, amelyben önmagunk
jelen idejű arcát, lelkületét fedezhetjük fel. Hiszem, hogy meg fogja találni
azt a színházat, mely méltó módon színpadra is álmodja!
Falussy
Lilla (dramaturg, Újszínház)
Fazekas
István legújabb drámai remeke, a Kegyelmet nem kérek, kegyetlen őszinteséggel mutatja
be az 1956-os forradalom utáni tisztogatásokat, a hatalom stabilizálódási
időszakában. A dráma a recski kényszermunkatáborban kezdődik, majd felváltva
mutatja be a kádári hatalom berendezkedését, a Nagy Imre pert, valamint a
menekülő magánéletet. A társadalom polarizálódik ebben az időszakban, akinek
engedi a lelkiismerete, a koncepciós perekben árulóvá lesz, cserébe jó munkát
és nyugodt életet kap. Aki viszont ragaszkodik az elveihez, menthetetlenül
elbukik. Ez utóbbi utat járja be Tibor, a darab egyik főhőse, aki túl sokat tud
Kádárról, mivel vele tartott a nehéz időkben, s mert a forradalom leverése után
is a forradalom mellé áll mindenképpen vesznie kell. A darab egy
dokumentumdráma pontosságával idézi fel a hamis tanúvallomásokra épülő Nagy
Imre pert és az emblematikus "Kegyelmet nem kérek" mondattal zárul,
pontosabban feloldja a feszültséget egy istentiszteleti úrvacsora kezdeti
pillanatával, mely az időtlenségével univerzálissá és örökérvényűvé emeli a
darabot. Nem hiányzik a férfias humor sem, mely legfőképpen a munkatáborban
játszódó jeleneteket szövi át. Ezek között legemlékezetesebb a Sztálin halálát
hírül hozó krónikás, akit kínvallatása során az emésztő gödörbe nyomtak bele
fejjel lefelé és egy itt elejtett újságból értesül Sztálin halálhíréről. Igazi
vérbeli közép-európai szatíra született Fazekas István tollából.
Kaiser
László (író, dramaturg)
A
Béres Józsefről szóló darab után Fazekas István új drámájában a recski
munkatábor hétköznapjaitól Nagy Imre halálra ítélésig terjedő bonyolult és
mégis egyértelmű időszakot vizsgálja. A sajátságos jelenettechnikával íródott
mű eszmeisége, az „öntudat amputálásának" lehetetlensége, vagyis az emberi
méltóság és tartás megőrzésének nagyszerűsége a drámában még kevés az írói
üdvösséghez. Ehhez színi mozgásra és életre képes alakok kellenek, dramaturgiai
biztonsággal megteremtett, korra jellemző szituációk s nem történelmi szócsővé
formát verbalitások, egyszóval mindaz, ami Fazekas darabját, ezt a remek 56-os
és emberi drámát (benne sorsokkal, tragédiákkal) kitűnővé teszi és az írót
igazi színpadi szerzővé avatja.
Pethő
Sándor (filozófus, vallástörténész, Károli Gáspár Református Egyetem)
Történelmi
drámát írni hálátlan feladat. Ha az író puszta ürügyként használja a
történelmet, annak a hitelesség láthatja kárát. Ha viszont kitartóan
ragaszkodik hozzá, azt gyakran a cselekmény szenvedi meg.
Fazekas
István ötödik drámájában erre a hálátlan feladatra vállalkozik. A kor, melyet
színpadra visz, - az 1953 és ’56 közé eső időszak - a magyar történelem
ellentmondásos korszaka. Egyszerre fullasztó és lelkesítő évek, történelmünk
sűrített kivonata. Zsarnokság, forradalom, árulás, bosszú, megtorlás – a
tragikus nemzeti történelem, és a fordulatos történelmi dráma szinte minden
kelléke megvan benne. Az 1953 és ’56
közötti időszak kollektív történelmi neurózis. Nemcsak azért, mert egyszerre a kisszerű,
jellemtelen antihősök és a megcsalatott, bukásra ítélt valódi hősök kora. Azért
is, mert több mint fél évszázad után is indulatokat vált ki belőlünk. Évtizedek
elhallgatása, és immár negyed század gyakran piszmogó recepciótörténete után se
mondhatjuk el, hogy helyére került volna a lelkünkben! Nem tudjuk elengedni, mert
soha nem volt igazán a miénk! Nemcsak a bukás emléke maradt velünk, hanem emlékükben,
és olykor fizikai valóságukban – és valószínűleg ebből nőhet majd ki az 1989
utáni korszak történelmi drámája –a bukást előidézők szelleme is. Fazekas
István színdarabjában Kádár, Biszku, a minden rendszerváltáskor új ruhába bújó
ÁVH-s is hős: annak a kornak a hőse, melynek kisszerű antihősökre van szüksége
ahhoz, hogy a valódi heroizmust megtörje, akasztófára küldje, emigrációba
kényszerítse. Az író ítélete a korról? A
kor ítélete önmagáról. Az áldozat és a gyilkos egymásba kapaszkodó történelmi
haláltánca, melyet - mint a dráma utolsó jelenetében - csak a szembenézés
szakrális aktusa oldhat fel.
Fazekas
István drámája elfojtásainkkal szembesít bennünket. És ezáltal szabadít fel, ha
maradt még lelkierőnk a szabadság elviselésére.
Szabó
Csilla (rendező, ÉS?! Színház)
Miért
fontos egy dráma az 1956-os eseményekről? Azért is, hogy ne történhessen még
egyszer a magyarság történelmében olyan embertelenség, mint az ötvenes években.
A dráma ugyanis nemcsak mozgat, de mozgósít is! Hogyan jut el egy nép odáig,
hogy változtatni akar sorsán, és hogyan jut el odáig, hogy a terror nyomása
alatt már nem mer semmit sem tenni, csak tűr? Az ember nem gonosznak született,
hanem szabadnak, szépnek. Mi juttatja hát el odáig, hogy elfelejti emberségét,
és másokat megalázva, elnyomva szolgál egy olyan hatalomnak, mely hazugságok
árán épít hazug ideológiákat? Szabad-e ilyen hatalmakat szolgálni, vagy lehet-e
nem szolgálni, ha már az ember fizikai léte a tét? Ezek a kérdések dolgoztak
bennem, amikor Fazekas Pista drámáját olvastam. Fontos, hogy a fiatalok ezrei
kezébe jusson ez a mű! Fontos, hogy színház-pedagógiai foglalkozásokon elemezzék
a hatalom kérdéseit! Hogyan maradhatnak emberek minden helyzetben! Hogyan lehet
civil kurázsival tenni a hatalom túlkapásaival szemben!
Véghelyi
Balász (író, költő)
Mi
a történelem? A mindenkori jelen emlékezete. Az élet tanítómestere. A győztesek
igazsága. Hősök és árulók, dicső és bukott vezérek egy hatalmas színpadon.
Főúri lakomák és kenyérre váró embersorok. A történelem maga az élet.
Valamennyire tehát minden igazi dráma a történelemről szól. Fazekas István műve
a történelmet alakítók jellemét és motivációit vizsgálja egy olyan korszakban,
amikor az embernek választania kellett jó és rossz, igaz és hamis között. A
választáson gyakran az élete vagy a szabadsága múlt. Az ötvenes évek ismert és
jellegzetes figuráinak eleven megidézésével mutatja be történelmünk sötét korszakát
– és azt a pillanatot, amikor egy nép azt mondta: elég volt. Méltó főhajtás ez
a mű 1956 hősei előtt.
